Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely
2019. május 24.

Meghalt Kovách Tibor, a Budaörsi Bridzsklub alapítója

A Budaörsi Bridzsklub mély fájdalommal tudatja, hogy életének 82. évében meghalt alapító elnökünk, tiszteletbeli elnökünk, Kovách Tibor. Évtizedek óta súlyos egészségügyi gondok sújtották, de zokszó nélkül, töretlen akarattal és derűlátással fáradhatatlanul mindig beleállt minden küzdelembe. Sok-sok menetes, embert próbáló csata volt, ezt az utolsót már bírta.
Nagyiván Gábor
2019. május 23.

A hét játszmája – IMP-bajnokság I/A 6. forduló

A 6. fordulóban az élmezőny átlag körül írt, a Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és Szilágyi László–Talyigás Péter párok maradtak az első és második helyen, harmadiknak a Marjai Péter–Szabó Csaba páros kúszott fel. A futamot nagy fölénnyel, 60,13 IMP-t szerezve sokszoros női válogatott párosunk, Topolyi Magdolna–Welker Jácint nyerte a Kaderják Levente–Molnár László, Argay Gyula–Siba Gergely kettősök előtt.
Bánki Zoltán, Upor András
2019. május 23.

Helyzetjelentés Veszprémből – Csillagtúra Veszprém körül

– 1968-ban csatlakoztam a veszprémi Vegyipari Egyetem alakulóban lévő bridzsklubjához – kezdte emlékezését Argyelán János, a Gyela. Az akkor még csak 600 fős egyetemi kollektíva családias légkörében oktatók és hallgatók együtt ismerkedtek a bridzs alapjaival, játszottak szinte minden nap.
Mariusz Puczynski, Talyigás Pé
2019. május 17.

Köszönöm, Zia!

A mai napig kétszer tettem közzé írást a bridgewinnersen. Mindkettő negatív volt, és BZ-ről szóltak*. Most az az öröm ért, hogy változtathatok ezen, és írhatok valami egészen különlegesen pozitív dologról. Mariusz Puczynski bridgewinners.com-on megjelent cikkét Talyigás Péter fordította.
Nagyiván Gábor
2019. május 15.

A hét játszmája – IMP-bajnokság I/A 5. forduló

Akárcsak az előzőt, az 5. fordulót is a Dumbovich Miklós–Winkler Gábor páros nyerte, így az összetettben meggyőző fölénnyel, 90 ponttal vezetnek. A Fischer Brigitta–Lakatos Péter–Nikolits Tamás hármas ismét másodikként ért a célba, a harmadik helyet a Hegedüs Orsolya–Zalai Ágnes páros szerezte meg. A bajnoki dobogón ugyanaz maradt a sorrend, továbbra is Szilágyi László–Talyigás Péter a második, megelőzve Gellér Jánost és Tubak Dánielt.
András Imre
2019. május 11.

Mesterséges licitek másfél szan után

A licitek gyakran kezdődnek a címben megadott módon, természetesen a standard licitrendszert alapul véve. Úgy emlékszem, a legelső mesterséges elem az induló 1 szan viszonválaszára adott 2 treff volt. Csak annyit kérdezett, partner van-e hármas majorod. Hiába telt el azóta vagy 50 év, és hiába vált megszokottá, baráti környezetben az egyik játékostársunk gyakorta elfelejti és passzolja. Főleg, ha 1 treffel indult. Néha mi, az ellenfelek kopogunk, hogy le ne passzold.
Nagyiván Gábor
2019. május 9.

A hét játszmája – IMP-bajnokság I/A 4. forduló

Egy hét szünet után folytatódott a bajnokság. A 4. fordulót a Dumbovich Miklós–Winkler Gábor páros pályarekorddal nyerte, és 79,41 IMP-t szerezve bő 60 ponttal vezetik a mezőnyt. A Fischer Brigitta–Lakatos Péter kettős 43,34 IMP-t ért el másodikként, de a Szilágyi László–Talyigás Péter duó is jól teljesített, mert ők lettek a harmadikok a futamban, és ezzel az összetettben a második helyre kúsztak fel. Az eddig vezető Gellér János–Tubak Dániel párosnak nem sikerült jól a forduló, így kissé visszacsúsztak, de még így is 21 pont előnnyel őrzik a harmadik helyet. Ahogyan az előző fordulóban történt, ezúttal is regénybe illő volt a 22. játszma, mert ez a parti tartogatta a legtöbb csapdát.
Szilágyi László
2019. május 7.

A törpék ismét Kassán

Nem tudom, miért van így, de az az érzésem, hogy a törpék Kassán sűrűbben jelennek meg, mint a világ általam ismert többi helyén. Ezúttal két játszmát jegyeztem föl, mindkettőben 2 pikk volt a felvétel, és mindkettő MP-párosversenyen fordult elő.
Poór István
2019. április 28.

Meghalt Bánkövi György

Évtizedek óta nem versenyzett már bridzsben. Bánkövi György legnagyobb eredményét 1969-ben érte el, a Marcell Peeters-licitversenyen világbajnoki harmadik, Európa-bajnoki első helyet ért el Poór Istvánnal úgy, hogy rajtuk kívül csak amerikai volt az első tízben. A 85 évesen elhunyt matematikusra egykori partnere emlékszik, és felidézzük a korabeli Bridzsélet alapján a licitversenyről az egyik szlempartit.
Nagyiván Gábor
2019. április 26.

Dentist Coup, avagy a 22-es csapdái

Az I/A IMP-bajnokság 3. fordulójában kibiceltem éppen, amikor az alábbi asztalon a 22. leosztásban érdekesen alakultak az események.